A FIRST Tech Challenge a világ egyik legnagyobb és legrégebbi robotikai versenye, A csapatok minden évben új versenyszezonban vesznek részt, ahol autonóm és távműködtetett robotokat terveznek, építenek, tesztelnek és programoznak, amelyeknek egy sor feladatot kell végrehajtaniuk.
Életkor: 12-18 évesek
A FIRST Tech Challenge célja
- A csapatok megterveznek, megépítenek és beprogramoznak egy körülbelül mikrohullámú sütő méretű robotot, majd stratégiát dolgoznak ki, hogy egy izgalmas, fej-fej melletti versenyeken összemérhessék tudásukat.
- A robotkészlet évről évre újra felhasználható, kiegészítő alkatrészekkel bővíthető, és blokkalapú (vizuális) vagy szöveges, Java nyelvű programozással vezérelhető.
- A diákokat felnőtt edzők és mentorok segítik, miközben STEM készségeket fejlesztenek, mérnöki alapelveket gyakorolnak, valamint megtapasztalják az innováció és a csapatmunka értékét.
- A résztvevők és az alumni tagok hozzáférést kapnak oktatási és karrierlehetőségekhez, exkluzív ösztöndíjakhoz és munkáltatói kapcsolatokhoz, valamint egy életre szóló helyet a FIRST közösségében.
A FIRST Tech Challenge alapértékei

Jó szándékú professzionalizmus
A jó szándékú professzionalizmus (Gracious Professionalism®) része a FIRST szellemiségének. A módszer ösztönzi a magas színvonalú munkát, hangsúlyozza mások értékét, és tiszteletben tartja az egyéneket és a közösséget egyaránt.
A jó szándékú professzionalizmus, a kiélezett verseny és a kölcsönös nyereség nem egymástól elkülönülő fogalmak. A jó szándékú szakemberek minden erejüket bevetve szívják magukba a tudást és versenyeznek, de ugyanakkor tisztelettel és kedvességgel bánnak egymás iránt. Kerülik, hogy vesztesként kezeljenek bárkit. Nem verik a mellkasukat, nem nézik la a versenytársaikat. Személyiségükben a tudásszomj, a versenyszellem és az empátia egyszerre jelen van.
Szövetségek, futamok
Míg a FIRST LEGO League esetén önjáró robotok oldanak meg feladatokat egy ismert versenypályán, addig a FIRST Tech Challenge esetén csak az első fél percben tudnak a robotok előre beprogramozott kódot végrehajtani, a maradék két percben a csapatok vezérelhetik azokat.
A pályán ugyanis minden fordulóban több robot próbál minél több pontot szerezni: összesen 4, akik közül két robot egy szövetséget alkot, azaz a versenyen minden esetben egy piros és egy kék szövetség versenyezez egymással, ahol a szövetségek együtt szereznek pontot. A csapatok nem tudhatják, hogy a következő körben ki lesz az ellenfelük és ki lesz a szövetségesük, így érdemes minden csapattal jó együttműködésre törekedniük.
A csapatok jónéhány futamban, váltakozó partnerekkel és ellenfelekkel versenyeznek, amelyek meghatározzák a helyezésüket az adott versenyen. Egy esemény mérete nyolc csapattól a több mint 50 csapatig terjedhet egy helyszínen. Az eseményeket általában a helyi programszállító partner szervezi, és sok önkéntes segíti őket, beleértve a játékvezetőket, bírókat, pontozókat és más kulcsfontosságú önkénteseket. Az események robotellenőrzésből, robotversenyekből, zsűri interjúkból és a csapatok és teljesítményeik általános ünnepléséből állnak
Ligás rendszerű szezon
A 2025–2026-os DECODE szezon Magyarországon ligás rendszerben zajlik. Ez azt jelenti, hogy a csapatok nem egyetlen versenynapon dőlnek el, hanem három különböző helyszínen – Debrecenben, Miskolcon és Budapesten – megrendezett ligaforduló során, és a Nemzeti döntőn gyűjthetik a pontokat. A ligafordulók hivatalos FIRST Tech Challenge versenynapok: a csapatok ugyanazzal a pályával, játékszabályrendszerrel, mérkőzésidővel és pontozással találkoznak, mint a Nemzeti döntőn, azonban nincs bírói interjú / judging és nincsenek playoff (kieséses) mérkőzések.
A ligás felépítés célja, hogy a csapatok minél több mérkőzést játszhassanak, folyamatos visszajelzést kapjanak, és legyen idejük a szezon során a robot és a stratégia finomhangolására. A három ligaforduló így egyfajta „alapszakasz”, amely a Nemzeti döntőre való felkészülést támogatja, miközben a csapatok valós, tétre menő meccseken próbálhatják ki megoldásaikat.
Pontozás a ligarendszerben
A debreceni, miskolci és budapesti ligafordulókon a csapatok fordulónként 8–8 mérkőzést játszanak. Ezeken a meccseken a DECODE Competition Manual szerinti RANKING POINT-ok (RP) gyűlnek: egy mérkőzésen az alliance teljesítményétől és a bónuszfeltételek (Movement / Goal / Pattern RP-k) teljesítésétől függően 0 és 6 RP közötti pontszám szerezhető.
Szezonpont képlete:
\[ \text{Szezonpont} = \left\lfloor \frac{ RP_{\text{debrecen}} + RP_{\text{miskolc}} + RP_{\text{budapest}} }{5} \right\rfloor + RP_{\text{döntő}} \]
A három ligaforduló során megszerzett összes RANKING POINT-ot összeadjuk, majd ennek az összegnek az egyötödét vesszük, és az eredményt egész számra, lefele kerekítjük; ez lesz a csapat ligapontja, amelyet magával hoz a Nemzeti döntőre. A Nemzeti döntőn lejátszott 8 mérkőzésen szerzett RANKING POINT-ok ehhez a ligaponthoz adódnak hozzá. A ligából hozott pontok és a döntőben szerzett pontok összege adja a szezon végeredményeként kialakuló hivatalos rangsort.